Export — pénznyerő, vagy pénznyelő? Attól függ, hogy milyen eszközökkel és szemlélettel állsz neki. Ma, a 2020-as években. Már minden „kiterjedt vízióban” gondolkodó cég — legalább — elgondolkodott az exporttevékenységen. De a digitális térhódítás következtében a kereskedelem összetettebbé vált, egészen komplex lett.
A cikkben segítünk a végére járni az alapkérdéseknek, amik egy exportra törekvő céget érdekelhet.
A digitális átalakulás a nemzetközi kereskedelemben való részvétel költségeit folyamatosan forgácsolja. Nem én állítom, hanem a kutatások.
Ezáltal megváltoztatja mind a kereskedés módját, mind azt, amivel kereskedünk (gondoljunk a rengeteg digitális termékre).
A digitalizmus hozzájárul a versenyképesség növekedéséhez (Lopez-Gonazalez és Jouanjean, 2017).
Mivel egyre több kis csomag lépi át nemzetközi határokat, olyan újfajta kérdések is felmerülnek az exportban, mint a határokon átnyúló adatáramlás kihívásai.
A 2018-as World Trade Report azt vizsgálta, hogy a digitális technológiák – és különösen a mesterséges intelligencia, a 3D nyomtatás – hogyan befolyásolják a kereskedelmi költségeket, a kereskedés természetét.
(Gondoljunk például arra, hogy ma már ott a Performance Max, amely egy mesterséges Intelligenciával támogatott, cél-alapú kampánytípus a Google Ads hirdetési rendszerében.)
Tudósok már azzal foglalkoznak a munkájuk során, hogy kiderítsek, a következő 15 évben ezek a technológiák milyen hatással lehetnek a globális kereskedelemre.
Az előbb említett jelentés azt is megállapítja, hogy a digitális technológiák egyik legjelentősebb hatása, hogy milyen mértékben csökkentik a kereskedelmi költségeket.
Ugyanis ma már egyértelműen pénztárcabarátabb döntés lehet nemzetközi vizekre evezni, mint évtizedekkel ezelőtt.
A jövőbeni technológiai változások is előreláthatólag növelni fogják a kereskedelem növekedését, különösen a szolgáltatások kereskedelmében. A jelentés arra a következtetésre jutott, hogy a digitális kereskedelem bővülése valószínűleg jelentős előnyökkel jár majd.
Megváltozott a kereskedelem módja
Az internet rakétasebességbe kapcsolt fejlődése összefüggésben áll a fejlett országokba irányuló nagyobb exporttal.
A digitális gazdaság rapid fejlődése alaposan megváltoztatja a kereskedelem módját, tárgyát és tartalmát. A digitális technológia ma csökkentheti a kereskedelmi költségeket, és kiterjesztheti a kereskedelmi piacokat.
Ez igaz mind a távolságra, mind az időintervallumokra.
Az információs és kommunikációs technológián alapuló innovációk nagyobb piacokhoz való hozzáférést biztosítanak a cégeknek.
Akár a te céged számára is.
Bővítheted általa az ügyfélbázisod, magasabb lehet a nyereség lehetősége, kiterjesztheted az itthoni beszűkült piacod, több lábon állhatsz, az export miatt belföldön is növekvő versenyképességre tehetsz szert és csökkenhet a hazai piactól való függőséged is.
A technológiák egyfajta egészséges versenyszellemet teremtenek.
Az, hogy ki tud épp felülre kerülni a libikókán, arra is kényszeríti a cégeket, hogy a világszínvonalú versenytársakkal szemben is felhúzzák a kesztyűt és új ötletek és szakértelem megszerzésére ösztönzi őket.
Valamint arra, hogy lépést tartsanak a piaci trendekkel.
Ez utóbbi talán az egyik legizzasztóbb vállalkozói feladat.
Az internet serkenti a kereskedelmet
Anekdotikus bizonyítékok vannak arra vonatkozóan, hogy az internet hatással volt a nemzetközi kereskedelemre.
Mielőtt hevesen dörzsölnéd a tenyered a szkepticizmusnak köszönhetően, olyan példákat említek, amire egészen biztosan nem számítanál.
Guyana távoli részén élő nők az internetet használják arra, hogy kézzel szőtt függőágyakat áruljanak az embereknek szerte a világon (New York Times 2000.03.28.).
Jól olvastad.
Egy dominikai importőr az interneten keresztül talált rá álompartnereire, egy bolíviai szójaolaj-szállítóra és egy kínai varrógép-szállítóra. Egy drapériagyártó (Long Island) az internetet használja arra, hogy üzleteket tárgyaljon le Törökországban, Szaúd-Arábiában és Dél-Afrikában.
Teszi ezt úgy, hogy korábban évekig csak a hazai piacot szolgálta ki (Long Island Business News, 2000. 8. 21.). Még egy ecuadori friss virágüzlet is az e-piacterekre merészkedik (florastream.com), hogy megkönnyítse a logisztikát.
A digitalizáció elősegíti az exportot, diagramon a bizonyíték
Az alábbi diagram a világ exportjának értékét mutatja az 1800-2014 közötti időszakban.
A diagramon az árakat az infláció figyelembevételével kiigazították, és 1913-as értékekre indexálták őket. A nemzetközi kereskedelem óriáslépteit mutatja és bizonyítja az elmúlt néhány évszázadra vonatkozóan: az export ma több mint 40-szer nagyobb, mint 1913-ban.
A kereskedelem a GDP-vel arányosabban nőtt.
Ma épp ésszel felfoghatatlanul több kereskedelmet bonyolítunk le, mint egy évszázaddal ezelőtt. De mi a helyzet a kereskedelemmel a teljes gazdasági teljesítményhez viszonyítva?
Mivel az elmúlt néhány évszázadban a világgazdaság tartósan pozitív gazdasági növekedést tapasztalt, így érdekes megfigyelést tettek a kereskedelem GDP-hez viszonyított változásainak vizsgálata során is.
Ez egy kicsit máshogyan érdekes perspektívát mutatott.
Lényegében az árukereskedelem GDP-hez viszonyított értékét ábrázolja a következő ábra. 1870-ig a világméretű export összege a világ kibocsátásának kevesebb mint 10%-át tette ki.
Mi a helyzet ma?
Az exportált áruk értéke világszerte megközelíti a 25%-ot.
Tehát a gazdasági növekedés elmúlt száz évében a globális kereskedelem arányosnál nagyobb növekedést mutatott.
Ezt egyértelműen a digitalizáció, az internet és globális kereskedelem növekedésének a befolyásaként ismerik el a szakemberek.
1979-ben a kereskedelem a globális GDP mindössze 36%-át tette ki, 2019-re pedig ez a szám 60%-ra nőtt.
A digitalizmus is hozzájárult ahhoz, hogy Kína a globális kereskedelem perifériájáról a világ exporterőművévé válhatott.
A digitális technológiák hullámát figyelve ma már egyre több tudós foglalkozik a digitális gazdaság fejlődésének az exportra gyakorolt hatásával.