ms recolored

november 3, 2019

Weboldal szerződés gyorstalpaló

A weboldal indítást koordináló Houston már nulláig számolt, a webes űrhajó kilőve, izzik a levegő, már válnak le az üzemanyagtároló rakéták és épp a webes sztratoszférában járunk már. Jönnek az első elismerő szavak, az új vásárlók és bizony a visszajelzések és ötletek, hogy ezt-azt érdemes lenne változtatni. Már minden élesben működik, amikor az ügyfél rájön arra, hogy a kezdeti nagy öröm után a weboldal teljesen kiesett az irányítása alól. Ebben a cikkben megvilágítom, hogy miért olyan rossz ötlet a weboldal készítés szerződés nélkül, mint nagylángú illatgyertyával megnézni, hogy a motorbiciklid tankjában van-e még benzin.

 

Damoklész kardja a weboldalad felett

A héten együtt ebédeltem az egyik ismerősömmel, akinek az új weboldala szépen termeli a bevételt. A fejlesztés nem volt drága, a fejlesztő gyorsan is reagál minden kérésére, mégis komolyan aggódik. Teszi ezt amiatt, mert sok új ötlete van és nincs semmi biztosítéka arra, hogy a fejlesztő holnapután is felveszi-e majd a telefont. Nem tudja, hogy mi van hiba esetén, de ami főleg aggasztotta, hogy a 3 hónapos weboldal még ugyan viszonylag modern eszközökből áll, na de mi lesz, ha valamit majd frissíteni kell és ezt honnan fogja egyáltalán tudni. Nem mer már kérni se, nehogy a fejlesztő megelégelje és eltűnjön. Erre mondtam neki, hogy gyorsan kössön egy szerződést a fejlesztővel. Nyilván utólag már nem lesz annyira jó tárgyalási helyzetben, mint korábban lehetett volna, ugyanakkor valahogyan muszáj kikeverednie ebből a helyzetből, mert egyre nagyobb lesz a feje felett Damoklész kardja.

 

Összedobom a honlapod, aztán next please

Manapság weboldalt már lehet meglehetősen olcsón is létrehozni és hoznak is. Sok weboldal fejlesztő és cég van a piacon, akik közül több jó megoldás is lehet. Az esetek döntő részében viszont az ügyfél kezéből a weboldal elkészültével és a fizetéssel azonnal kiesik a gyeplő és fordul a kocka. Hogy miért? Azért, mert a weboldal elkezd online öntudatra ébredni és jönnek az első sikerek. Arról viszont az ügyfélnek már nincs információja, hogy a weboldal üzemeltetése, a hibák javítása, a modern eszközök proaktív beépítése, valamint a folyamatos keresőoptimalizálás és konverzió növelés kinek a feladata. Az ügyfél jó esetben kap egy szerkesztőfelületet, amellyel a tartalmakat meg tudja változtatni és ennyi. Minden komolyabb változtatás, frissítés, új funkció esetén a weboldal készítőt kell erre a „szívességre” rábírni, amire vagy ráér éppen és normális áron elvégzi, vagy pedig nem. Itt viszont még hatványozottabban, mint az Old Spice-nál, tényleg nem elég az ígéret, hanem garancia kell.

Az én tapasztalatom szerint az egyik legkomolyabb fokmérője a weboldal készítő cég minőségének az átlátható és érthető weboldal szerződés. A szerződés a weboldal esetén olyan, mint az űrhajó szoftvere holdutazás esetén, bármerre is mész, kelleni fog.

Gyorstalpaló arról, hogy miből áll a jó weboldal szerződés

Egy rövid szamárvezető arról, hogy mi a minimum csomag egy weboldal szerződés esetén.

Weboldal költség

Legyenek benne külön az egyszeri és folyamatos költségek is. Nem véletlen, hogy az informatikai nagyvállalatok már szinte kizárólag 3, 5 vagy 7 éves TCO-ban (Total Cost of Ownership, azaz a teljes költsége a birtoklásnak) gondolkodnak, hiszen ezzel egy átfogó képük van a projekt befektetési és folyamatos költségeiről. A weboldal készítés csak az egyik költséged, az üzemeltetési költségeket (domain, tárhely, frissítések, változtatások munkadíja) is figyelembe kell venni. Ha a weboldal elkészülte után a weboldal készítő nem kér pénzt, hanem benne van minden, akkor aggódj, mert ez a csábító ajánlat később nagyon drága lehet.

Ütemterv

A weboldal szerződésben legyen ott, hogy milyen ütemben zajlik majd a munka. Lesz-e drótváz oldal, tesztoldal, mikor várható az éles indulás stb. Ökölszabály, hogy aki kevesebbet mond a weboldal készítésre, mint 2 hét, az nem elég részletorientált. Aki viszont többet, mint 3 hónap, az túl elfoglalt, feltéve, hogy nem azt mondtad nekik, hogy koppintsák le az amazon.com-ot.

Weboldal projektmenedzsment módja és szoftver

Legyen egyértelmű már az elejétől kezdve, hogy hogyan kommunikáltok a weboldal fejlesztővel. A kommunikációra egy írásos, átlátható és később visszakereshető projektmenedzsment felületet javaslok. A weboldal készítés egy komoly projekt, ennek megfelelően egy komoly projektmenedzsment szoftver kell hozzá. Nem kell azonban megijedni, hiszen egy ingyenes Trello tökéletes. Ezzel mindig látni fogod, hogy a fejlesztőd mivel dolgozik és ide tudod az új igényeidet is jelezni.

Weboldal hibajavítási idők, szolgáltatási szintek

Minden valamirevaló informatikai szerződésnek, ahol egy termék jön létre, beszélni kell arról, hogy mi van, ha beüt a ménkű vagy az IT-ban az egyik egyenes ágú leszármazottja, a 404-es hibaoldal. A weboldal szerződés egyik legfontosabb pontja, hogy hiba esetén mi van. Hogyan jelezd a hibát, a weboldal fejlesztő mikor ül neki megjavítani és a legfontosabb, hogy mikorra várható, hogy megjavul a weboldalad.

Pro tipp: komolyabb weboldal szolgáltatási csomag tartalmazhat folyamatos weboldal felügyeletet is.

Weboldal igények kezelése

Az internetes alapja az úgynevezett best-effort adattovábbítás, ami azt jelenti, ha minden ok, akkor az adatok továbbítva vannak, de garancia nincs rá. A weboldal készítők nagy része is átvette ezt a best-effort üzemmódot és segítenek, ha éppen ráérnek. Erre nagyon nehéz egy komoly webes szolgáltatást alapozni és folyamatosan fejlődni. Muszáj tudni, hogyha születik egy új igény a weboldaladdal kapcsolatban, akkor ez mennyi idő, mekkora költség és egyáltalán mi a módja a változtatások végrehajtásának.

Pro tipp: az igény pontosítása után kérj árbecslést, amihez képest le és felfelé is 30% eltérés lehet.

Biztonsági mentések és frissítések

Ebben a cikkben már egyszer szó volt a ménkűről. Mielőtt beüt, védekezni kell. Ennek az egyik legjobb módja, hogy folyamatosan olyan biztonsági mentések készülnek, amelyek segítségével gyorsan vissza lehet állni a ménkű előtti állapotra. Érdekesség, hogy a nagyvállalatok ezt olyannyira komolyan veszik, hogy többszörösen bebiztosított rendszereik vannak, folyamatos biztonsági mentésekkel és olyan adatközpontokkal, amelyek felett pl. repülő sem kószálhat.

Tulajdonjog

A webes tulajdonjogról egy Révay Nagylexikon terjedelmű szösszenetet lehetne írni. A legfontosabb viszont, hogy a felhasználási jogot a weboldal tulajdonos megkapja. Pontosabban kizárólagosan és korlátlanul tudja használni, ami azt jelenti, hogy bárhol, bármikor használható és a fejlesztő nem paktál le a konkurenciával és hoz ki az egyszeri munkájából ezáltal többet.

Pro tipp: A szoftver harmadik fél általi átdolgozásának és/vagy átalakításának a lehetősége is legyen benne.

Ezt tartsd a fejedben a weboldal szerződés témában

Egyszerűen muszáj egy megfelelő szabályozás arra, hogy az egyes változtatásokat és fejlesztéseket ki, hogyan, mikor és mennyiért csinálja majd. Enélkül sajnos garantált a kudarc, hiszen a weboldal sikerét a sok apró javítás összessége adja.

Bírod még szuflával? Akkor íme egy átfogó útmutató a weboldal készítésről: https://www.moonshot.hu/alapok/weboldal-keszites-utmutato/

Weboldal indításon gondolkodsz? Ne hagyd ki a siker előfeltételeiről szóló cikket: https://www.moonshot.hu/alapok/a-weboldal-inditas-4-feltetele/

A matek is érdekel, akkor pedig ezt is nézd meg: https://www.moonshot.hu/alapok/a-weboldal-inditas-ara/