ms recolored

május 7, 2023

A blogírás fejlődése – és milyen előnyökkel bír ma a blogolás?

A ma is ismert blog az online naplóból fejlődött ki, ahol még az emberek folyamatosan beszámolhattak személyes életükről és amely legalább néhány évvel megelőzte a közösségi médiát is.

Ebben a cikkben feltárjuk a blogírás primitívebb napjait, az első elismert blogtól a 2023-as zsúfolt blogszféráig. Valamint azt, hogy miért érdemes ma blogot írnod (vagy íratnod)?

A blogok mögött meglehetősen nagy történelem áll.

Itthon a mindenkilapja.hu óta eltelt pár év, és egy ismert dokumentáció szerint 1994 óta létező műfajt ma már alighanem ismeri szinte mindenki.  Akkoriban másképp néztek ki, mint ma és sokféle nevük és jelentésük volt.

Merriam Webster jelenleg úgy definiálja a blogot, mint „olyan weboldalt, amelyen valaki személyes véleményeiről, tevékenységeiről és tapasztalatairól ír”. De mi valójában ma a blog?

A blogok létrehozása, olvasása és kommentálása valódi közönséggel való interakciót biztosít. Írója megérti az aktuális célcsoportot és menet közben kitapasztalja, hogy milyen stílust kell felvennie, hogy szimpátiát ébresszen az emberekben.

A tartalommarketing szerves része.

Egy eszköz, amely lehetővé teszi, hogy valódi segítség lehess a piacod száraz szereplői között és az általad használt átgondolt tatalommarketinggel kiemelkedhess a szürke riválisok közül.

De először beszéljünk arról, hogyan jutottunk el idáig.

A blogírás története

„Blog” – ez egy népszerű kifejezés a szókincsünkben.

De hogy mit jelent, az folyamatosan változik és változott a történelem során.

A bloggerek több tucat platformmal és formátummal rendelkeznek és ma már nincs szabvány arra vonatkozóan sem, hogy egy blognak milyennek kell lennie (természetesen SEO szempontból érdemes betartani néhány alapszabályt).

Megjelenésüket és hangulatukat az a nyelv diktálja, amellyel a blogot író személy vagy cég, márka rendelkezik.  

image 1

A blog kifejezés elsősorban a webnapló ötletéből gyökeredzik. Egykoron csak webes témákra korlátozódott.

Egy nap viszont valaki felkelt és kitalálta, hogy nem kell szigorúan a technikai témákhoz ragaszkodnunk, amikor felpakoljuk a tartalmakat az internetre.

Tehát lássuk, hogyan történt mindez.

Most told fel az orrodon a szemüveged, helyezd magad kényelembe, kortyolj egyet a kávédból és kíváncsi közelségből közelítsd meg a titokzatos blogot – egy közel 30 éves mese vár rád.

Természetesen, mint szinte minden, Magyarországra is külföldről érkezett és odakint mindig is egy orrhosszal gyorsabban pörgött a blog szemlélete, mint idehaza.

1994-1997: Az első blogok

A blogolás első szárhajtásairól és szakaszairól vitatkoznak a szakemberek, de abban egyetértenek, hogy az első blog a Links.net volt, amelyet 1994-ben az akkori diák, Justin Hall hozott létre írásainak közzétételére. A Times Magazin a „személyes bloggerek alapító atyjának” nevezte őt.

Ez a „blog” rövid bejegyzésekből állt, amelyek mindegyike megosztott egy linket és néhány gondolatot a tartalommal kapcsolatban.

A tartalom olyan linkösszeállítást szült végül, amelyek olyan weboldalakra mutató hivatkozásokat tartalmazott, amelyek számára értékesek és hasznosak voltak, valamint saját munkáit is belinkelte.

image 3

Az első blogkifejezés körülbelül 1997-re vezethető vissza, amikor Jorn Barger elindította weboldalát, „The Robot Wisdom Weblog” címmel, és úttörőként használta ezt a kifejezést internetes tevékenysége „naplójának” leírására.

Szerette volna összegyűjteni a kedvenc linkjeit az internetről és mindegyikhez egy kis kommentárt is fűzni. Lényegében naplót akart vezetni webes tapasztalatairól.

Innen jött a weblog kifejezés.

Ez adhatta meg az alaphangot a blogírás új korszakához, amely kevesebb, mint egy évvel később következett be, amikor a blogspecifikus platformok elkezdtek debütálni.

1998-2001: további oldalak a bloggerek számára

A kilencvenes évek későbbi felében életre keltek a csak bloggerek számára létrehozott oldalak.

1998: Az Open Diary elindítása.

Az Open Diary egy közösségi megközelítést vezetett be a blogírásban, amely lehetővé tette a tagok számára, hogy megjegyzéseket fűzzenek mások munkájához.

És az egyik legfontosabb blogplatform lett – majd 1999-ben Peter Morholz a „weblog” szót már „blogra” rövidítette le.

Ebben az évben elindult a Blogger blogplatform, amely lehetőséget teremtett az emberek számára a tartalmak közzétételre (LiveJournal és a Xanga, amely eredetileg közösségi hálózatként indult, de 2000-ben blogolási funkciókat adott hozzá).

image

Ez egy olyan időszak része volt, amely a blogolási lehetőségek beáramlását jelentette, és minden platform szeretett volna bevágódni a felhasználók előtt azzal, hogy saját egyedi funkcióival büszkélkedik egy adott közönség számára.

Ebben az időszakban megjelentek az első pletykákról szóló videóblogok is. 2000 januárjában egy Adam Kontras nevű férfi helyezett videót először egy írott blogbejegyzésébe, amely tájékoztatta a barátait és családját arról, hogy mit csinál.

Majd novemberben Adrian Miles professzor tett közzé egy anyagot, amit egyesek az első videóblogok egyikének tartanak, és ezt „vog”-nak nevezte.

A 90-es évek alkonyán az emberek kezdtek rájönni, hogyan szerezzenek bevételt a blogjaikból – és lassan a vállalkozások és a magánszemélyek is komolyan vették a lehetőséget.

 

 

2002-tól: Az anyublogok debütálása

A 2000-es évek elején hódítottak azok a weboldalak, amelyek ugráló gifekkel, extrém háttérszínnel, automatikusan elinduló háttérzenével vagy éppen olvashatatlan betűtípussal próbáltak látogatókat szerezni.

Emlékszel még a Teve klubra vagy a Kapu.hu és Hírkeresőre?

Nos, ebben az időszakban a személyes és anyukás blogok voltak velük azonos szinten népszerűek.

A 2002-es év az „Anyu” bloggerek és a személyes blogok debütálásának időszaka volt.

Új trend jelent meg, szinte mindenki blogot kezdett írni, az anyák a szülői nevelésről blogoltak. Emlékszel még idehaza Vida Ági első írásaira?

2007. augusztusában indította első saját honlapját a Kismamablog.hu-t, ami mindössze fél év alatt lett sikeres, még 2010-es években is havi majdnem 300 ezren olvasták.

Sőt, 2011-ben megnyerte a HVG Goldenblog közönségdíját is.

Az USA-ban már ebben az időszakban (Észak-Amerikában) már több mint 3,9 millió anyukablog volt a világhálón.

2003-ban elindult a Google AdSense (bloghirdetési szolgáltatás), amely a blogokat releváns hirdetésekkel párosította (a blogger belátása szerint). Valamint a WordPress és a TypePad blogplatform. A Technorati, az egyik első blogkereső is 2002 februárjában indult útjára.

A blogokon való hirdetés óriási lehetőség volt a bloggerek számára, mivel ez lehetőséget teremtett arra, hogy munkájukkal pénzt szerezzenek.

image 4

A blogokat akár márkák szponzorálták, a blogolás pedig üzletté alakult – és hamarosan a bloggerek egy kis része elsődleges bevételi forrásként használta.

A Newsweek azt jósolta anno, hogy a blogok felváltják majd a hagyományos médiát.

2003 februárjában a Google felvásárolta a Pyra Labst – a Bloggert. Ez a blogolás növekvő üzletének jele volt, különösen az előző évben elindított bevételszerzési programok nyomán. Az USA-ban a 2000-es évek elején mutatkoztak meg a politikai blogok felfutásának első jelei is.

A hagyományos média és a blogszféra közötti határ egyre kezdett elmosódni.

Ez az az új típusú blog kevésbé volt alternatív médiaforrás, inkább volt egy online folyóirathoz vagy naplóhoz hasonlított tartalomforrás.

És ezek a bloggerek saját identitásuk megosztóinak tekintették önmagukat.

A Google 2004-es szerzeménye a Picasa és a fotómegosztó-alkalmazása Hello Blogger integrációt kaptak, így lehetővé vált a fotók megosztása a Bloggeres blogokban.

2004. május 9-én a lap új dizájnt és új szolgáltatásokat mutatott be, például lehetővé vált a CSS-alapú sablonok használatát, az egyéni archívumlapok beállításáz és az e-mailen keresztüli blogolást.

A videózás és a mikróblog

2005, az évszám, amikor a A YouTube elindította a videóblogokat, 2006-tól pedig a Twitter elindításával megszülettek a mikróblogok.

A mikróblog a történetek, hírek és egyéb tartalmak kisebb formátumban történő megosztását tette lehetővé. A 140 (vagy kevesebb) karakterből álló anyagok megszületése a Twitter társalapítójának és vezérigazgatójának, Jack Dorsey-nak köszönhető, aki elküldte a világ első tweetjét.

A YouTube valójában egy rövid életű társkereső oldalként indult, ahol az egyedülállók videók segítségével bemutatkozhattak és elmondhatták romantikus kritériumaikat.

2008-2011: Blogírás sötét középkora

2010-ben a Technorati osztotta meg, hogy a bloggerek 11%-a elsődleges bevételét már a blogírásból szerzi.

2011-ban nem is kellett sokat várni, a Google a Panda algoritmussal, és haragjával lesújtott azokra a blogokra, amelyek szerinte „nem elég egyedi és minőségi” tartalmat közvetítettek.

Visszavetette őket a rangsorban, büntetve azokat a bloggereket, akik duplikált tartalmat vagy kevés jó hírű linket használtak.

2012-ben alakult meg a Medium, valamint a LinkedIn influencer blogplatformja (Pulse), majd 2016 a WordPress bevezette a .blog domaint, hogy kihasználhassák e médiaforma gyors növekedését.

Tehát már nem kell a WordPress platformot használnod ahhoz, hogy blogot építs az adott domainen.

A blog napjainkban

A blog ma már a marketing- és tartalomstratégia szerves részét képezi, és egyes vállalkozásoknál akár 700%-kal is növeli a leadek áramlását.

A mai tartalomplatformok többsége – beleértve a közösségi média hálózatokat is – a blogok egy saját verziója.

Ott a Facebook Live, a YouTube Stories, amelyek a személyes véleményekről, tevékenységekről és tapasztalatokról szólnak.

Sőt, ma az AI, a ChatGPT fejlődésével újabb kihívás elé nézünk, vélhetőleg a technika fejlődésével fontos szerepet kaphat a blogok alakulásában.

A ChatGPT segíthet leegyszerűsíteni a témaszerzés és relevancia folyamatát azzal, hogy blogtémákat javasol az aktuális trendek alapján, együttműködik a kutatásban, de akár még tartalmat is ír.

A közönséggel való interakció minden blog fontos része.

Éppen ezért a ChatGPT akár az olvasók gyakori kérdéseinek megválaszolására, személyre szabott támogatására is használható.

A blogok létrehozásának és kezelésének módját forradalmasíthatja, a tartalomoptimalizálástól a közönség interakcióig.

Ma a hírszolgáltatók és a közéleti blogok egyre inkább összeolvadnak, és egymást kiegészítő tartalmakat hoznak létre.

Magyarországon tipikus példa erre az Index és a Blog.hu integrációja.

A márkák gyakran alkalmaznak bloggereket és szövegírókat, hogy velük írassák meg bejegyzéseiket. Így a blogolás az online marketing szerves része.

A blogolás, mint közösség és gyakorlat a mai napig finomodik, köszönhetően a felhasználók elhivatottságának.

Miért érdemes ma 2023-ban is blogolnod?

A tartalommarketing ma a tartalmakkal kíván üzleti célokat elérni.

Olyan tartalmakkal, amelyek a célcsoportjuknak is értéket képvisel, tehát olyan tartalmak létrehozásán dolgozik, amikre az olvasóik önmaguktól is rákeresnének.

A blogtartalmaiddal egy problémára vagy igényre, érdeklődésre adhatsz választ. Tartalom formában.

  • A saját csatornádon terjesztheted a tartalmakat, amelyek értékesek, az ügyfeleknek szólnak, választ nyújtanak.

  • Elősegítik a vásárlói döntéshozatalt.

  • A blogod folyamatosan frissülhet, így nem ugyanazzal a statikus céges honlap fogadod az ügyfeleidet és barátságos hangnemmel kommunikálhatsz, nem steril céges felhanggal.

  • Egy érdekes bloggal a sorok között növelheted a hitelességedet.

Segítő szándékú, párbeszédalapú kommunikációt folytathatsz ma 2023-ban egy jól felépített bloggal, amelyek természetesen simulhatnak bele a tartalomfogyasztásba.

A blogod segíthet a leadgenerálásban, az eladásban és persze a tiéd. Növeli a céged értékét, segít szakértői státuszod felépítésében, az ügyféledukációban.

A tartalom nem kiadás, hanem eszköz.

Így a blog is az.

De ha „csak úgy” írsz valamit, az valószínűleg nem lesz hatékony.

Az unalmas tucatszerű blogot pedig nem fogják olvasni.

A blog több mint 20 éve az életünk része, és talán még mindig nem használod ki megfelelően.

Segítünk neked a folyamatokat kiépíteni, hogy tartalommarketinged és annak szerves részét képező blogod is stratégia mentén valósuljon meg, ne ad-hoc módon. 

Velünk elérheted, hogy az ügyfeleid vissza-visszajárjanak a blogodra, mert érdekes és értékes tartalmat találnak ott. És ha vásárolni akarnak, akkor attól a cégtől fogna, amelyiknek a blogját már egy jó ideje olvassák: Tőled.