ms recolored

február 13, 2020

Blog készítés vállalkozóknak üzleti célból

Vállalkozó vagy és a szabad óráidat blogírással ütnéd el? Dehogyis. Már a kérdés is rossz. Persze beszélhetünk az önkifejezés fontosságáról, akár még annak hasznáról is, ha műszakilag kipattintod a tudásod, valamint az írói véna szinten tartása is lehet az oka a blog készítés fontolgatásának.
Azonban azt tippelem, hogy a célod nem az előző mondatban felsorolt, egyébiránt megsüvegelendő, okokhoz kapcsolódnak, hanem ahhoz, hogy látogatókat akarsz vele a weboldaladra. Majd ebből azt gyanítom, hogy érdeklődőket szeretnél és végül pedig, ahogy Amerikában mondják hideg és kemény pénzt (cold hard cash, megj.: anno még kofák érméire utalt).

Miért jó a blog?

A blog azért jó, mert a látogatók és a rád hivatkozó weboldalak nagyrészt nem a szolgáltatásra, vagy árazásra kíváncsiak, hanem egy problémát akarnak megoldani. Ez adja az értéket számukra. A blog ilyen szempontból egy közbenső felület („Middleman” technikának hívják), ami a weboldaladra vonzza a látogatókat, akik természetesen ott már megtalálják a szolgáltatásaidat is.

A blog készítés fő nehézsége

9 éve vagyok tagja a Toastmasters szónoki közösségnek, akik heti szinten nyilvános beszédeket mondanak sok ember előtt, de még ők is legtöbbször halogatják az írást. Írni nem egyszerű, ezért ez a bejegyzés a műszaki témákon felülemelkedve a blog készítés üzleti hasznát mutatja be, hiszen szerintem 2020-ban nem a blog létrehozása, hanem a tartalommal való folyamatos feltöltése az igazi kihívás.

A google átformálja az iparágakat

Van egy ismerősöm, aki a speciális faburkolatokkal foglalkozó iparágát gyakorlatilag saját maga indította el. A legnagyobb név a szakmában és a legnagyobb nevekkel dolgozik együtt (USA Kormánya, Google stb.). Egy éve viszont arra lett figyelmes, hogy egy sokkal fiatalabb cég elkezdi lehagyni őket. Ez a fiatal cég még csak álmodik hasonló referenciákról, kollégákról és nemutolsósorban pénzforrásokról, mint az iparág vezetői, de online már mindegyiket megelőzte. Hogyan lehetséges ez? Úgy, hogy indítottak egy éve egy blogot és a tartalommarketing, valamint a közösségi média erejével a termék iránt érdeklődők náluk landolnak már.

Blog készítés tippek az üzleti eredményekért

Az a bejegyzés szigorúan a vállalkozóknak szükséges blog készítés stratégiai szempontokat tárgyalja, zéró technikai téma lesz benne. Ha a weboldal készítés témában informálódnál, akkor kattints ide.

Blog megoldás választás

A műszaki témákot éppen csak érintve annyit fontos tudni, hogy saját weboldalon kell a blogot elindítani. Így a forgalmat maganak hozod, nem pedig másnak. Kiegészítő, másodlagos blog lehet máshol, de a lényeg, hogy a forgalmat a saját weboldalad felé kell terelned, így saját weboldalon levő blog kell.

Niche piac kiválasztása

Mivel a céged tevékenységéhez kapcsolódik majd a blog, aminek minden bizonnyal szakértője vagy, vagy az akarsz lenni, így a téma nagyjából meg is van. DrPrezi prezentációs tréner barátom pl. 10 éve ír blogot a nyilvános beszédről. Olyan témát érdemes választani, amelynél szinte kifogyhatatlan repertoárral rendelkezel majd az írásnál.

Kulcsszókutatás

Ez jelentheti a különbséget a siker és a kudarc között a blog készítésnél. Ez nem az a rész, amire az időt és pénzt érdemes megspórolni, hiszen enélkül olyan, minta becsukott szemmel céloznád meg a google campusának helyét a világtérképen (ugyanilyen hatékonysággal fogod az első helyét, ha nem használod az adatok erejét- megjegyzés: még rímel is). A kulcszókutatásra jó eszköz a google keyword planner, az ubersuggest, vagy az iparági Royce-Royce, az ahrefs. Érdemes megnézni az iparágat, milyen kulcsszavakra van komolyabb keresési szám. Pl. tegyük fel, hogy indítani akarok az önbizalomnövelő tréning szolgáltatást.
Most pedig nézzük meg a kulcsszókutatást a gyakorlatban a jóöreg cserkészektől eredő hideg-meleg játékkal.

  1. Hideg

Elindulok az önbizalom növelő tréningemmel a világhódító útra. A tartalmaimat és a weboldalamat is azonnal az egyébként nyilvánvaló önbizalomnövelő tréning kulcsszóra építem rá. Egy probléma van csak vele, senki nem keres rá a google-ben.

Havi keresések száma 0

2. Langyos
Menjünk tovább és ötleteljünk, hogy mi érdekelheti az internetes népet, mire készítsek blogot. Az önbizalomnövelésre már van havi 30 keresés, az önbizalom tréningre pedig havi 60. Ezzel már lehet keresnivalónk.

Havi keresések száma kb. 30

Havi keresések száma kb. 60

3. Meleg/Forró
A kulcsszókutatással rájöhetünk, hogy nekünk az „önbizalom” kulcsszóra kell ráfeküdnünk és az alábbi kapcsolódó kifejezésekre, hiszen ezek többezer keresést tudnak összességében a google-ban.

Így már nagyjából van róla forgalmunk, hogy az emberek mire keresnek és nekünk milyen keresésekre kell tartalmakat szolgáltatnunk.  Egyébként az önbizalom kulcsszó google top 10 listából 8 blogbejegyzés és egyik sem direkt szolgáltatás értékesítés oldal. Tehát tartalom kell.

A blogírás lépései

Ha megvan, hogy milyen témákra lövünk, akkor kezdjük el a tartalomdömpinget. Itt a lépések:

  1. Először is készítsünk egy tartalmi naptárat, heti kb. 1 bejegyzésre lesz szükség, így érdemes előre dolgozni.
  2. Emlékszel még a kulcszavakra? Ezek lesznek a tartalmi bejegyzéseknek a címei, vagyis pontosabban törekedjünk rá, hogy előforduljanak benne, ugyanakkor legyen izgalmas.
  3. Érdemes a tartalmak hosszúságát 6-700 felett tartani és készíteni néhány sarokkő bejegyzést, amely 2000-2500 szó körüli. Ezek a tipikus legjobb cikkek az adott témában, amelyek mágnesként vonzzák a rájuk hivatkozásokat és a látogatókat.
  4. A cikkeket szkennelés készre írjuk, hiszen a látogatók manapság már leginkább csak végigfutnak a tartalmakon és ha látnak valami érdekeset, akkor ásnak le a mélyére és olvassák el a komplett paragrafust vagy cikket. Legyenek képek, idézetek, videók, alcímek gazdagon a tartalmakban.
  5. A bevezető húzzon be, úgymond az olvasó akadjon horogra mindjárt az elején. Legyen benne megválaszolva az alábbi 3 kérdés: érdekes lesz a cikk? mi van nekem benne? miért ez a szerző ír róla, miért hiteles benne?
  6. A kulcsszó 1-2% között forduljon elő benne. Tehát egy 1000 szót tartalmazó bejegyzésnél a példáknál maradva az önbizalom 10-15x szerepeljen benne természetesen a szövegbe ágyazva.
  7. Tartalom kiszervezés: tudom, hogy mire gondolsz, ha ez ennyire munkás, akkor kiszervezed inkább az egészet. Kiváló cégek vannak ma már erre, azonban ezt mégse javasolom. Az első 50 blogbejegyzést írd meg magad. Miért? Mert érezni fogod, hogy mi működik és mi nem. Továbbá, tudod, hogy milyen elvárásaid lehetnek a tartalom írójához, ha aztán mégis a kiszervezés mellett döntesz.

Epilógus a blog készítés vállalkozóknak témához

Ahogy a fentiekből kiderült, egy blog készítése ma már nem olyan komoly kihívás. A kihívás, hogy elkezdjünk vele forgalmat kihasítani a keresőkből. A legfrisebb adatok szerint a világ weboldalainak 90.6%-a nem kap forgalmat a keresőkből. A cél, hogy mi a maradék 9%-ban legyünk.